Bejegyzések

Lépések egy elérhető hidrogén infrastruktúra felé

Az Európai Unió nagyszabású, határokon átívelő infrastruktúra-fejlesztési támogatási csomagot jelentett be. Az 1.2 milliárd eurós befektetéssel az európai zöld energia versenyképességét kívánják növelni. A program keretében összesen 41, nemzetközi energiahálózathoz kapcsolódó tanulmányt és projektet finanszíroznak.

A csomag részeként 250 millió eurót költenek 21, kifejezetten hidrogén infrastruktúra kiépítését célzó tanulmányra. Ezzel nagyban csökkentik a szféra befektetéseinek kockázatát. A célországok (Ausztria, Belgium, Csehország, Dánia, Észtország, Finnország, Franciaország, Németország, Görögország, Olaszország, Litvánia, Lettország, Lengyelország, Portugália, Spanyolország, és Svédország) olyan, nagy volumenű fejlesztésekre kapnak forrásokat, mint például a BarMar, mely a spanyol és francia (Barcelona-Marseilles) hálózatokat köti össze. A 455 kilométeres, 700-1050 mm-es átmérőjű csővezetéken kívül Barcelonában egy 144 MW-os kompresszorállomás is épül. 

A támogatási csomag illeszkedik az Unió átfogóbb stratégiájába, amiben a hidrogénnek előkelő szerep jut a gázpiac karbonsemlegességének elérésében. Az alternatív hajtások széleskörű elterjedéséhez elengedhetetlen, hogy az őket kiszolgáló infrastruktúra fejlett és jól kiépített legyen. A H2 ipar „tyúk vagy tojás” dilemmájáról korábbi bejegyzésünkben hosszabban is beszámoltunk.

Megújuló meghajtás a flotta-emisszió csökkentéséért

Hidrogénipari beszállítóként örömmel látjuk, hogy a hazai cégek is jelentős lépéseket tesznek, hogy beépítsék ezt az energiahordozót a portfóliójukba. A Waberer’s tovább bővíti alternatív hajtású flottáját, ezúttal hidrogén meghajtású vontatóval.

Hidrogén meghajtású kamion a Waberer's flottájából.,

Az üzemanyagcellás vontató akár 750 km-es hatótávval, 45 tonnás össztömegével és 100 kilométerenként 8-9 kg-os H2 fogyasztásával sikerrel vette az első biztonsági és terheléses teszteket, így remélhetőleg hamarosan az utakon is láthatjuk a teljesen tiszta üzemű kamiont. Töltése az egyre bővülő hidrogén-infrastruktúra mellett gyorsabb és kényelmesebb, mint a tisztán elektromos meghajtású gépeké, és jóval kevesebb akkumulátorral üzemel azoknál.

Ha szabályzóra van szüksége H2 projektjéhez, ne habozzon kapcsolatba lépni velünk!

A kép és a borítókép forrása: Waberer’s

Új Pressure Tech termékek: H875 és AUTO438

A Pressure Tech újonnan fejlesztett termékekkel jelentkezik 350 illetve 700 baros hidrogén jármű-rendszerekhez, melyeknek kulcsszerepet szánnak a H2 piac egyre bővülő terméklistáján.Céljuk, hogy kielégítsék az egyre növekvő igényt az értéklánc teljes hosszán: az előállítástól kezdve a tároláson át az elosztásig és végfelhasználókig. 

A H875 szabályzó: integrált biztonság

A Pressure Tech minden szabályzóját úgy tervezi, hogy a felhasználó opcionális ki- és bemeneti csatlakozásokkal egészíthesse ki, megkönnyítve ezzel az integrációjukat, vagy kiegészítő berendezések összekapcsolását. A közlekedési, autóipari szegmenset megcélzó termékeiknél (mint például a H875) ez a szemlélet különösen előnyös, mert csökkenti a potenciális szivárgási helyek számát.

A H875 akár két plusz belépési és két extra kilépési csatlakozóval is rendelhető, így a szeleptesthez kapcsolható lefúvató szelep, nyomáshatároló, vagy nyomástávadó. Mivel ezek közvetlenül a fő szabályzóra szereltek, minimalizálható a potenciális szivárgási pontok száma a rendszerben, ellentétben azzal a megoldással, ha ezeket a kiegészítőket T-elágazásokkal kapcsolnánk a csövezetékrendszerhez.



(Bevezetés híre: LinkedIn)

AUTO438 szabályzó: in-situ szerviz

Tudta, hogy a Pressure Tech 875-ös baros tartományhoz készült hidrogénipari szabályzója, az AUTO438-at kifejezetten a mobilitási igények kiszolgálására könnyen hozzáférhető szerviz-patronnal szerelik?

Ez az innovatív megoldás lehetővé teszi a karbantartási munkák elvégzését, anélkül, hogy a szabályzót a rendszerből ki kellene szerelni. 

A szelep aljára erősített szerviz-patron eltávolítása után a belső elemek könnyen hozzáférhetőek, így az O-gyűrűk, szelepülék, szeleptest és a szűrő könnyen ellenőrizhetőek, vagy szükség esetén akár cserélhetőek is. 

Rengeteg idő és erőfeszítés takarítható meg azzal, hogy a jármű csővezetékeit és azok csatlakozásait nem kell megbontani, illetve a szerviz elvégzése után újra csatlakoztatni őket. A szivárgási tesztet sem biztos, hogy kötelező elvégezni, hiszen a szabályzó végig beépítési helyén maradt. Ezzel a karbantartás gyorsabb, egyszerűbb, hatékonyabb és biztonságosabb lesz.

(Bevezetés híre: LinkedIn)

Ha töbet szeretne megtudni a Pressure Tech új fejlesztéseiről, keressen minket bizalommal!

Új Pressure Tech termékek a hidrogénhajtású járművek piacán

A Pressure Tech újonnan fejlesztett termékekkel jelentkezik 350 illetve 700 baros hidrogén jármű-rendszerekhez, melyeknek kulcsszerepet szánnak a H2 piac egyre bővülő terméklistáján.Céljuk, hogy kielégítsék az egyre növekvő igényt az értéklánc teljes hosszán: az előállítástól kezdve a tároláson át az elosztásig és végfelhasználókig. 

Az A875 szabályzó: pontosság és teljesímény

Az A875 egy egybeépített szabályozó, melyen a megbízható, mechanikus nyomáscsökkentés a legkorszerűbb proporcionális szabályzószeleppel párosul, így pontosan szabályozható gázáramlást tesz lehetővé, ami a elengedhetetlen a belsőégésű motorok üzemének optimalizálásához. Ezen felül integrált nyomáshatároló szelep (PRV) szavatolja a biztonságos működést, és jelentősen javítja az üzembiztonságot magasnyomású környezetben. Az A875 kimenete beépített szolenoid-szeleppel is fel van szerelve, az automatizált gázleválasztás érdekében. Mind a proporcionális, mind pedig a szolenoid szelep csatlakozói megfelelnek az autóipari szabványoknak, megkönnyítve integrációjukat a jármű architektúrájába. 

M875 szabályzó: sokoldalú és moduláris

Párjával ellentétben az M875 moduláris kialakítású, ezért minden rendszer egyedi igényeihez testreszabható. Az első lépcsős nyomásszabályzó mellett az M875 felszerelhető proporcionális-, szolenoid- és nyomáshatároló szeleppel is, ahogyan alkalmas lefúvatószelep, második lépcsős nyomáscsökkentő, vagy nyomástávadó fogadására is. Variálhatósága alkalmassá teszi rá, hogy a hidrogénalapú mobilitási szektor széleskörű alkalmazásaiban ideális megoldást nyújtson. 

A Pressure Tech elkötelezett a hidrogén-alapú gazdaság elérése iránti erőfeszítéseiben, és ennek érdekében aktívan dolgozik azon, hogy diverz és átfogó megoldásokat szállítson az értéklánc teljes hossza mentén. Termékeik minden lépésnél alkalmazhatóak, és garantálják a biztonságos, hatékony folyamatokat. Az A875 és M875 ezekre az alapokra épít, olyan megbízható és innovatív eszközt adva a vásárlók kezébe, melyek hathatósan támogatják hidrogénipari fejlesztéseiket. 

Ahogy Jorden Cullen, a Hidrogén-üzletág fejlesztési felelőse fogalmazott: “Felismerjük és értjük annak fontosságát, hogy az egyre bővülő hidrogén-technológiai alkalmazásokat a Pressure Tech szolgálja ki. Új szabályzóink híven tükrözik elkötelezettségünket az innováció, minőség és biztonság iránt, és elérhető közelségbe hozzák vevőink számára a fenntartható energia-alternatívák bevezetését.”

Ha töbet szeretne megtudni a Pressure Tech új fejlesztéseiről, keressen minket bizalommal!

Eredeti hír és a képek forrása.

Ha töbet szeretne megtudni a Pressure Tech új fejlesztéseiről, keressen minket bizalommal!

Pressure Tech Találkozók: ULEMCo (2. rész)

Hidrogén hajtás egy régi RAF vontatójárműben: meggyőző technológiai demonstráció.

Kiszuperált V6-tól a zéró emisszióig

Adott egy régi RAF vontató, korszerűtlen Ford V6-os motorral. Az ULEMCo mérnökei ebben a videóban megmutatják, milyen gyors és rugalmas megoldással építhető be hidrogén hajtás egy ilyen járműbe. Ez az átalakítás úgy szünteti meg a lokális károsanyag-kibocsátást, hogy az üzembiztonság megmarad, az üzemeltetés pedig ugyanolyan gyors és egyszerű marad, mint előtte – megfelelő hidrogén-infrastruktúra mellett.

A 100%-ban H2 üzeműre alakított motor egy, már szériagyártásban lévő elektromos hajtáslánchoz kapcsolódik. A belsőégésű motor akkor kapcsol be, ha az akkumulátor töltöttsége egy bizonyos szint alá esik, így kerülve meg az időigényes, külső forrásból való feltöltést.

A fenntarthatóság irányába mutat az is, hogy a járművet nem a nulláról építették fel, hanem egy már létező, bár kiöregedett vontatót hasznosítottak újra az építés során. A meglévő, még használható és jó állapotú felszerelés felhasználása nem csak környezet-, de pénztárcakímélő megoldás is, újabb akadályt hárítva el a zöld-átállás útjából.

„Net-zero” a kifutókon is

A projekt az Egyesült Királyságban indult új, innovatív „ZeHyDA” programban valósult meg, melynek célja, hogy ilyen és ehhez hasonló tanulmányokkal vigye közelebb az RAF-et a 2040-re kitűzött karbonsemlegesség eléréséhez. Az elkészült prototípus egyrészt mérési adatokkal támogatja a kezdeményezést, másrészt lehetőséget ad, hogy a kiszolgáló személyzet tapasztalatot szerezzen az új technológiák alkalmazásában, megismerje és megtapasztalja, hogyan működnek a zöld technológiák a gyakorlatban.

Ebben a beszélgetésben Jordon Cullen segít demonstrálni, hogy a hidrogén hajtás rugalmas és elérhető a legkülönbözőbb szektorokban, alkalmazások széles választékához. Beszélgetőpartnere az ULEMCo mérnökségi vezetője, Chris Games, aki a legújabb K+F projektjeikbe enged bepillantást. Jordon mesél személyes tapasztalatairól a projekt, és tágabban a megújuló energiák lehetőségei és alkalmazási területei kapcsán.

Ha Önnek is segíthetünk hidrogén-mobilitási projektjében, lépjen kapcsolatba velünk!

(Eredeti hír: https://www.pressure-tech.com/?page=news&id=231&y=0000)

Kép forrása: Pressure Tech YouTube

Pressure Tech Találkozók: ULEMCo (1. rész)

Az ULEMco hidrogén motor által hajtott kukásautója.

Hidrogén motor: Diesel egységek kiváltása

Mióta hidrogén-alkalmazásokhoz készült szabályzókkal is jelen van a piacon, a Pressure Tech-nek gyakran nyílik alkalma a H2 ipar legnagyobb neveivel egyeztetni.

Ebben a négyrészes sorozatban Jordon Cullen, H2 ipari szakértő beszélget Chris Gamesszel, a liverpooli ULEMCo mérnökségi vezetőjével.

Az első részben Chris részletesen beszámol az ULEMCo szerepéről és erőfeszítéseiről, melyekkel olyan, hagyományosan szénhidrogén-alapú alkalmazási területekre kívánnak belépni, mint például a stabilmotorok, a logisztika, vagy az építőipar, demonstrálva, hogy a hidrogén motor itt is élhető alternatíva lehet.

Dual-fuel és emissziócsökkentés

Amint azt a hidrogén-infrastruktúráról szóló bejegyzésünkben áttekintettük, az iparágba áramló beruházások hatására egyre bővebb ellátóhálózat, több HRS és olcsóbb, könnyebb hozzáférhetőség jellemzi a piacot. Ennek egyik eredménye, hogy mind elérhetőbb és kecsegtetőbb opció lesz a hidrogén motor alkalmazása.

Az ULEMCo élen jár ezekben a megoldásokban, igyekszik a jelenleg még szénhidrogének által dominált területeken alternatívát adni a lokális emisszió csökkentésére, vagy akár teljes elhagyására.

A tanulságos beszélgetésből többet is megtudhatunk egyedülálló, „dual-fuel” megoldásukról, melynek során hagyományos motorok Diesel-üzemanyagához kevernek hidrogént, egy fedélzeti gáztartályból.

Egyedi lehetőség ez az ULEMCo aktuális projektjeibe történő bepillantás. Minden érdeklődőnek szívesen ajánljuk!

Pressure Tech termékek hidrogén motorokhoz

A Pressure Tech korán felismerte, hogy a nyomásszabályzók területén szerzett tapasztalatát remekül hasznosíthatja az exponenciálisan fejlődő hidrogén-iparban is. Az ide szánt szelepek igen különleges alkalmazási környezetben működnek:

  • Magas, akár 750 baros nyomás
  • A hidrogén okozta ridegedés
  • ATEX-környezet, biztonság-kritikus alkalmazások
  • Az alacsony molekulamérettel járó tömítési nehézségek

Ezért mind a kialakításnak, mind a gyártási- és anyagminőségnek alkalmasnak kell lennie arra, hogy sikerrel bírkózzon meg ezekkel a kihívásokkal. Partnercégünk több évtizedes tervezői és üzemeltetési tapasztalata garancia rá, hogy szabályzóik ezen a területen is megálják a helyüket.

Ha Ön is hidrogén motorok, vagy üzemanyagcellás meghajtások építésében gondolkodik, keressen minket az Ön igényeire szabott szabályzóinkért!

(Eredeti hír: https://www.pressure-tech.com/?page=news&id=227&y=0000)
Kép forrása: ULEMCo