ATEX manométerek – extrákkal
A tűz-és robbanásveszélyes anyagokat használó ipari alkalmazásokban kiemelten fontos a folyamatok megfelelő szabályzása, az egyes változók monitorozása, hiszen itt a folyamirányítás mellett ez balesetvédelmi célokat is szolgál. Az egyik legfontosabb ilyen, egy folyamatot jellemző paraméter a nyomás, amit, azon túl, hogy távadókkal mérünk, szükséges lehet megjeleníteni is, hogy a kezelőszemélyzet azonnali információval rendelkezzen róluk, és ennek megfelelően be tudjon avatkozni. A Stewart-Buchanan ATEX manométer termékcsaládja pontosan ezt a feladatot látja el, különleges kivitelei pedig még több előnyt jelenthetnek az Ön projektjeinek.

Veszélyességi zónák az ATEX irányelvekben
Mint ismeretes, az ATEX három zónát különböztet meg, azok veszélyessége szerint.
Gázok esetében:
- 0: Tűz/robbanásveszélyes anyag állandó jelenléte (1G)
- 1: Veszélyes anyagok jelenléte alkalmanként (1 vagy 2G)
- 2: Ritka előfordulás (1, 2 vagy 3G)
Porszerű anyagok esetében ugyanez a beosztás rendre a 20, 21, 22 jelzéseket kapja. A fentiek alapján megítélhető a kockázat és meghatározható, milyen szintű védelem szükséges az adott térben:
- 1-es kategória: nagyon magas szintű védelem, minthogy a robbanásveszélyes közeg állandóan, hosszú ideig vagy gyakran van jelen
- 2-es kategória: magas szintű védelem, a gyúlékony keverék előfordulása valószínű
- 3-as kategória: alapszintű védelem, a robbanásveszély kis valószínűséggel, ritkán vagy csak rövid ideig áll fenn.
Az általunk forgalmazott ATEX manométer típusok a 2-es kategóriába tartoznak (2G), tehát minden zónába elhelyezhetőek, kivéve az olyan térrészeket, ahol a gyúlékony keverék állandóan jelen van.
Zónák a gyakorlatban
Mint az alábbi példán láthatjuk, egy manométernek a gyakorlatban ennél többet nem is kell tudnia. Példaként egy tartálykocsi lefejtésének egyszerűsített ábrája látható:

0-s zónának általában tartályok, feldolgozó-berendezések belsejét, csővezetékeket szoktak nyilvánítani: ide ATEX manométer amúgy sem helyezhető, egyrészt technológiai okokból, másrészt mert egyszerűen felesleges: minthogy ezek az anyagok általában mérgezőek, a robbanásveszély pedig rendkívül magas, operátor úgysem tartózkodik ilyen zónában.
Stewart-Buchanan ATEX manométer
Alapkivitel
Skóciai partnerünknél nyomásmérő órák széles skálája érhető el ATEX tanúsítvánnyal. Létezik belőle Bourdon-csöves, membrános és kapszulás kivitel is, házuk – az alkalmazásnak megfelelően – lehet rézötvözet, rozsdamentes acél, vagy kérésre egyéb, különleges anyag. Az EN837-1 szabvány szerint kalibrált mérőeszközök 1-es pontossági osztályba sorolhatóak.
VIBRAGAUGE®
Ha olyan környezetbe kell felszerelni az eszközt, mely folyamatos rezgésnek van kitéve, az élettartam drasztikusan csökkenhet. A VIBRAGAUGE® technológia csillapítja a mutató spirálrugójának mozgását, ezzel csökkentve a kopást, ami hosszú távon nagyobb üzembiztonságot és megtakarításokat jelent. Pozitív mellékhatás, hogy a leolvasás is könnyebb, annak pontossága javul a mutató stabilabb viselkedése miatt. A technológia minden Bourdon-csöves manométerhez elérhető, így nyújtva gazdaságos alternatívát a glicerinnel töltött eszközökkel szemben. Hatékonyságát a gyártó független tesztekkel igazolta.
Snubbagauge®
A gyártó másik, bejegyzett szabadalma a Snubbagauge® kialakítás, ekkor az ábrán látható módon egy speciálisan kialakított dugattyú kerül a csatlakozóba, mely tökéletes védelmet nyújt a nyomás- és szívóhullámok ellen. Különböző anyagokra (könnyű gázok, levegő/gőz, víz, könnyű olajok) különböző, az alkalmazásnak megfelelő dugattyúkat ajánl a gyártó. Ezek könnyen cserélhetőek, így közegváltás esetén természetesen nem kell új eszközt beszerezni.

A fenti megoldások előnye, hogy úgy egészítik ki az ATEX manométer család funkcióit, hogy a védelmi szintet – azaz a tanúsítványt – nem befolyásolják.
Ha az Ön alkalmazásában is szükség van egy megbízható, ATEX tanúsított nyomásmérőre, amely még a legmostohább körülmények között is garantálja a leolvashatóságot és a hosszú élettartamot, ne habozzon felvenni velünk a kapcsolatot!



